2013. december 31., kedd

terhes vagyok

                                                    9 hónappal később*


Épp a korházban Ülök/ülünk és várjuk Selenáról a híreket mert be indult neki a szülés Justin idegesen járkál le föl
Justinnal kapcsolatosan
beszélünk ha együtt vagyunk elcsattan egy két csók egy hónapja feküdtem le vele utoljára  épp egy hodogot eszek mostanában annyit eszek mint egy ló bekaptam az utolsó falatott  és szaladtam is a mosdóba hányni mostanában  egyre többet hányok
Lili jól vagy-jött utánam Pattie
nem-mondtam majd  hánytam tovább
mindjárt szólok egy orvosnak és Justinak-mndta majd elviharzott 5 prc múlva vissza jött Justinnal és bevittek egy vizsgálóba
justin az ölében vitt és súgta hogy nem lesz semmi baj majd arcon puszilt

elvégeztek minden vizsgálatot Justin végig tt volt és Pattie is :D szeretem őket


eredmény*
gratulálok hölgyem ön terhes-mosolygott  az orvos
hogy mi?-mondtuk egyszere mind a 3-man
egy hónapos terhes-mondta majd ki ment
nem nem az nem lehet-sírtam
nyugodj meg kicsim-mondta Pattie Justin csak bámult egyenes hisz ő az apa
és ki az apa?-kérdezte Pattie
Justin-mondtam majd rá néztem Justinra aki csak annyit mondott
most mennem kell-viharzott ki
hogy lehet ő az apa?-kérdezte Pattie
úgy hoyg egy hónapja lefekütünk-álltam fel amjd ki mentem Justin ott ült mikor egy nővér oda ment hozzá és azt mondta megnézheti gyermekét szívem mitha robbant volna hisz mellettem nem áll ott  Selena mellet pedig nem mikor lehet nem is az övé..igen nem az övé hanem Erické ezért is nem tartjuk a kapcsolatot de justin azt mondta hogy majd lesz valahogy...
bementünk én szorosan Pattie mellet mentem utánunk Justin mikor beértünk ott volt a csöpsség

milyen ki pufók-mondta justin én csak néztem a babát majd rá simítottam hasamra bennem is egy gyermek növekszik és az apa Justin és lehet apa nélkül kell felnőnie én ezt nem akarom és elvetetni sem fogom az biztos
Mi a neve?-kérdeztem
Benjámin válaszolta Justin nem sokára Selena is megjött ki egy puszival köszöntötte Justin
én ki megyek jó-mondta majd ki mentem leülni és elkezdtem gondolkodi mi lesz velem anyáék elmentek ien elmentek máshová lakni és így kire számítsak? kire? sírtam
Lili-szólt oda Justin
igen-néztem rá
annyira nehéz minden-mondta
igen-adtam igazat
terhes vagy tőlem Selena Ericktől de megbocsájtottam neki-mondta majd át ölelt
tudom-mondtam
rá simított hasamra és oda súgta remélem jó kis fiú leszel-mondta
és ha lány lesz-nevettem
nekem mind egy-mondta majd fel állt
én most haza megyek jó-mondtam
menj csak nyugotan-mondta majd  rá simított a  karomra
elindultam majd amikor elértem az ajtóhoz össze estem és minden elsötétült


Justin szemszöge*

Egyfolytáb az megy a fejembe hogy Ön terhes ön terhes nem tudom mi tévő legyek hallotam egy koppanást ki néztem és Lili feküdt ott a földön nagyon megilyettem ordítttam
orvos-üvöltötem jött is egy be vitték de én nem mehettem be

1 óra múlva kijött a nőér és azt mondta hogy jól van de pihennie kell túlsásan kimerült
és a baba-kérdeztem
jól van-mosolygot
bemehetek?-kérdeztem
persze de csak egyedül-nézett anyuékra
jólvan majd elindultam ott feküdt  majd mikor leültem rám mosolygott és azt ondta
szeretlek
én is-mondtam majd megcsókoltam
mikor elváltunk mondta hogy bújak be mellé bebújtam amjd rám hajtotta fejét és elaludt majd én is állomba merültem







2013. december 29., vasárnap

nem hinném

Lili-keltegetett valaki
mi van már-akadtam ki majd rá néztem az illetőre
Erick?-néztem réműlten
igen-mosolygott
szia- öleltem meg csak mosolygot
megcsókolhatlak?-kérdezte
igen-közeledtem felé majd megcsókoltuk egymást szája bejutást kért amit meg is adtam neki de egy hang mgzavart minket
khm khm-köhögöt Justin
elkaptam fejem és rá néztem
mondjad-mondtam neki
jöttök enni mert egyedül vagyok-mondta
te menj Lili de én nem megyek mert mennem kell szia majd még beszélünk-puszilt meg majd elment
átöltözök és mehetünk jó?-kérdeztem
jó-ült le
felálltam majd oda  mentem a szekrényhez és ki választottam ezt


hogy tudnak ebbe menni  nők,-kérdezte Justin mikor magassarkúm vettem
így-majd elindultam de Justin magára húzott
gyönyörű vagy-súgta fülembe
igazán?-néztem rá
igen-harapott alsó ajkába
nem hinném súgtam ajkába majd megcsókoltam nem tudom mért vágytam csókjára
majd miután elváltunk indultunk kajálni...

Erick



Ki volt ez a lány?-kérdeztem
hadjuk-legyintet
oké-vontam meg a vállam majd leültem mellé
szeretlek-mondta
én csak mosolyogtam
te már nem s szeretsz?-kérdezte
de szeretlek-mondtam majd rá néztem aki csak sunyin mosolygott
atsz egy csókot?-húzogatta le föl a szemöldökét
nem is tudom-nevettem majd megcsókoltam csókja édesebb volt mint a méz de kizökentett álmomból mikor keze vándorolni kezdett és belesúgta ajkamba
AKARLAK majd elkezdte csókolgatni a nyakamat
Justin én most nem akarom-löktem arébb kezemmel
oké-sóhajtott
most mi bajod?-kérdezte
semmi-mondta szemrehányóan
ja az a bajod hogy nem ugrok veled egyből ágyra értem-álltam fel
TAKARODJ-kiabált
én csak kimentem szíven ütött amit mondott annyira megváltozott amikor velem vólt olyan gyengé ha nem akartam akkor hagyta nem kiabált velem...
bementem a szobámba majd bebújtam az ágyba és el is aludtam


Délután*
mikor felébredtem 4-óra volt jó sokat aludtam ne baj az majd este északázzok xd :D
lementem a konyhába mert ki voltam száradva...
leértem és csodás illatokat éreztem
hmm-mi ez az illat kérdeztem Justintól mikor le ültem
kaja-flegmázott
haha-nevettem
pff-csak ennyit mondott
jól van én megyek mielőtt még baj ha itt vagyok a házamban-mondtam majd elindultam  
nem csak a te laksz itt-szólt vissza
igen de ha észre vetted volna alig vannak  itthon-mondtam majd elindultam mert úgy felidegesített felmenetm betettem a fülest  majd bekapcsoltam a zenét

egy negyed óra múlva*
éreztem hogy besüpedt az ágy majd egy kéz nyúl a vállamhoz testem össze rezzen
gyorsan felkaptam fejem de csak Selena volt az
szia hát te?-kérdeztem
szia azt akartam csak megkérdezni nincs e kedved velünk enni?-kérdezte
ha nem zavarok-mondtam
te soha-nevetett majd felállt követtem én is majd  együtt lementünk
Justin már ült és várt minket
ő csak nézett minket szeme kettönk  közt cikázott vajon mit gondolhat abban a zűrzavaros agyában?
leültünk majd elkeztünk enni kellemetlenül éretem magam nem tudom mért talán azért mert Justinal veszekedtem? vagy mért?
nekem most nincs étvágyam- csatanttam fel
akkor mihez van kedved?-kérdezte barátságosan Sell
feküdni sírni és feküdni és sírni-mondtam
mért akarsz sírni?-kérdezte Selena
nem tudom-mondtam majd lesütöttem szemem
Justin vidítsuk már fel-mondta neki Selena
és mégis mivel ha hisztizik?-kérdezte
nem hisztizek te nem értesz-üvöltöttem
mért nem értelek?-állt fel
mert nem játszol ja de ugye a várandós barátnőd nem tud semmiről ugye?-nevettem szemrehányóan
miről nem tudok?-nézet Justinra Selena
semmiről be van kattanva hazudgál  össze vissza-mondta Justin
hazudok, hazudok-üvöltöttem szemem már könnyel teli volt
igen-mondta Justin
értem-mondtam majd felsiettem szobámba  és át vettem egy másik szetet
ezt választottam*


megfogtam majd le mentem és mondtam Selenának elmegyek Erickhez
az utcán csak úgy kopogott magassarkúm csak mentem és mentem mikor oda értem be csöngettem majd Erick nyitott ajtót
zia hát te?-kérdezte
nem modtam semmit csak megcsókoltam vissza csókolt csókja finom volt és szükségem volt valaki csókjára de az nem erické hanem Justinéra lett volna szükségem de nekem már csak Erick a lehetőségem
mikor elváltunk  ő elfordult én pedig be csuktam szemem és egy könnycsep gördült ki éreztem Erick kezét derekamon mi magához húzz majd fülembe súgja SZERETLEK
én ki nyitom szemem majd bele nézek gyönyörű szemeibe
komolyan?-kérdeztem
teljes mértékbe beléd szeretem a mosolyodba az egyéniségedbe mindened be-csókolt meg
nem csókoltam vissza
te mit érzel?-kérdezte
agy egy napot jó?-kérdeztem
rád öröké várnék-mondta majd megpuszilt
elindultam haza  magam sem tudom mit érzek  szeretem vagy csak vonzódom hozzá? nem tudom és ez baj? baj ha szeret? szerintem nem mert Justin apuka lesz mért ne lehetnék boldog én is? ezekkel a gondolatokkal értem haza be mentem a napaliba Justin és Selena ott ültek a kanapén  jól sejtettem
bocsánat hogy így kiborultam-kértem tőlük bocsánatot
semmi baj-mondta Selena Justin egy szót sem szólt
nem tudom mi ütött belém nem vagyok jól mostanában  olyan gyorsan történik minden-magyaráztam
értem velem is volt ilyen. És Ericknél mi volt?-kérdezte
szerelmet valt-valottam be Justinnak ki kerekedet a szeme
és mi volt még?-kérdezte
volt csók és mondtam hogy adjon egy napot-mondtam
és mi lesz szerinted,-kérdezte majd felhúzta szemöldökét
szerintem adok neki egy esélyt egyszer ki kel próbálni mindent-nevettem
de jó istenem majd tudunk közösen menni mindenhova meg minden-csattant ki a boldogságtól
én csak nevettem rajta és próbáltam Justint figyelni de csak bámult egyszer elkaptam pillantását de csak ézet semmi más ez van ő baja én is boldog akarok lenni
úgy örölük-ölelt meg selena
én is-öleltem vissza
na de én nekem van még pár elintézni valóm vigyáz magadra puszilta meg Selea Justint majd kiviharzott
csak ültünk és bámultunk valami tárgyat mikor épp fel akartam állni Justin mellém ült és vissza húzott félig rá estem bele néztem mogyoró barna szemeibe
szereted,-kérdezte
is-is-mondtam
és engem?  és te engem VAJON SZERETSZ MÉG?-kérdezte
nem tudom-válaszoltam
értem-rándult össze állkapcsa
sajnálom-mondtam
nem kell sajnálnod-mondta majd elviharzott
nem értem-mondtam magamba majd felmentem és lefürödtem amjd elaludtam..




2013. december 27., péntek

Lili-dőlt be mellém justin
Justin a szívbajt hoztad  rám-ültem fel
bocsi-mondta majd magához húzott
Selena?-kérdeztem
összevetünk ezért az anyához ment két napig-magyarázta
értem szóval én vagyok a pótt kerék ha nincs Selena-néztem szemébe
te soha-nevetett
Justin én álmos vagyok-dőltem le
én nem csinálhatnánk valamit húzta felfele felsőm majd mellemnél megállt és bele markolt
én nem akarom-vettem el a kezét
az kár pedig az a nadrág-harapott  ajkába mivel csak egy topp volt rajtam és egy mini rövid naci
Justin hagyd abba-figyelmeztetem
jól van na-hunyta be szemeit
menj ki-kérleltem
mért-nézet rám
mert nem akarok egy részeg mellet aludni -hunytam be szemem
nem vagyok részeg-mondta halál komolyan
aha persze-mondtam majd el fórdulttam
ne haragudj már-ölelt át Justi elég lesz-órdítottam mitől össze rezzent  
ahogy akarod-mondta majd ki ment
lehunytam szemem és el is aludtam

Reggel*
mikor felkeltem lelkiismeret fordulásom volt amiért elküldtem Justint ezért gndoltam bocsánatot kérek tőle
gyorsan felöltöztem
ezt vettem fel*

átsiettem a szobájába  magassarkúm
mikor oda értem akkor nyílt az ajtó majd egy kurva jött ki...
Hàt te ki vagy-ràncoltam össze homlokom
Majd Justin eelmeséli ment el
Maj d be mentem justinhoz aki épp egy szál alsónadrága ült az ágyon


Buli

Mikor kinyitottam szememet és oldara néztem nem volt ott senki de még a baba sem
biztos haza jött Selena-morogtam
gyorsan lesiettem a nappaliban voltam Selena csüngött  Justinon ő pedig puszilgatta
sziasztok-mentem oda hozzájuk
szia képzeld terhes vagyok-mondta egyből Selena
gratulálok-öleltem át
köszönjük-mondta Justin
csak mosolyogtam
éhes vagyok-mondta Selena
én is-mondtam
csináljak nektek?-kérdezte Justin
aha-mondtuk egyszerre
Justin elment nekünk kaját csinálni mi pedig beszélgettünk
na és milyen nevet akarsz?-kérdeztem
hát ha fiú Justin vagy Ádám vagy Erick...ha meg lány akkor Vagy Lili vagy Anna vagy Emma-magyarázta
értem-bólogattam
alig várom hogy megszülessen Justin-ból  csodálatos apuka lesz-mondta
az biztos-mosolyogtam ha tudná hogy Justin mit akar
be megyünk a konyhába?-kérdezte
menjünk-indultunk el
Justin a konyhába sürgött forgott :)
hmm de jó illat van-mondtam
köszönöm-mondta Justin
ügyes vagy kicsim-ölelte át hátulról Selena
neked lesz egy plusz meglepetésem-fordult vele szembe
úhh és mi-csókolta meg
majd ha ketten leszünk-csókolt vissza
hát akkor megyek is nehogy megzavarjak  valamit-mentem fel szobámba
úgy döntöttem el megyek sétálni mivel kisütött a nap ezért nem öltöztem be annyira
ezt vettem fel*


lementem szólni nekik hogy el megyek
elmentem-szóltam be nekik
hova?-kérdezték
sétálni meg lehet beszaladok Erichez-mondtam
Justin forrt a dühtől
okés jó mulatást-mondta Selena
köszi-mondtam majd elindultam

1 óra múlva*
sétáltam meg kajáltam nagyon ki fáradtam  úgyhogy amikor haza értem csak ledobtam magam a kanapéra :D
elfáradtál?-ült le mellém Justin
igen-sóhajtottam
csak ketten vagyunk itthon-mondta
Selena?-kérdeztem
elment vásárolni-mondta
értem-csuktam be szemem
át ölelsz?-kérdezte Justin
Justin nem hadjuk egymást békén-mondtam majd felálltam de ő vissza húzott
mért?-kérdezte és elkezdett ptyogni a könnye
mert apuka leszel és eddig nem szerettél ost meg igen?-kérdeztem
igen mert bele szeretem csókodba megint mint amikor elsőnek megcsókoltalak-sírt
Justin ennek már nincs értelme-mondtam
akkor menj Erichez-mondta
megyek is álltam fel majd felmentem a szobámba és becsaptam az ajtót
én is ugyan így éreztem mikor közölte hogy nem szeret és nem volt senkim elhagyott és azt várja majd a nyakába ugrok?
Lili nem úgy akartam mondani-jött be Justin
elhiszed hogy nem érdekel hogy hogy akartad mondani?-kérdeztem  tőle
egy barom vagyok-mondta
ezt eddig is tudtuk-mondtam szemrehányóan
menj fel twittere-mondta
minek?-értetlenkedtem
csak menj fel és gondolkozz el-mondta majd ki ment
felmentem és megnéztem az adatlapját és egy csomót twettelt

Az élet túl kemény :(


@JustinBieber: Ki jön bulizni  ;)




Lili jössz bulizni?-zavart meg Selena
igen-pattantam fel
1-óra és indulunk-figyelmeztetett
okés-mondtam majd elmentem fürödni hamar kész lettem elvégeztem mindent majd felöltöztem
ezt vettem fel*

nem öltözök be minek úgyis iszok akkor meg tök mindegy ;)

hajam*



smink*

el is készültem így lementem Selena egy szép vörös ruhát viselt  Justin  is ki csípte magát
mehetünk-kérdeztem
igen válaszolták majd elindultunk


Buliban*
már 1 órája itt vagyunk én még nem vagyk berúgva se Selena mert ő nem ihat de Justin már nagyon be van
rúgva
csinálsz rólunk képet-dőlöngélt Justin
igen-vettem el a telefont
ilyen lett a kép*

Szeretlek kicsim-csókolta meg Justin Selenát
én is-mondta Selena
és elindult ez a zene
http://www.youtube.com/watch?v=G2RCCDSBEGk
és Justin elkezdett üvölteni...tényleg be rúgót.....
jössz táncolni kicsim-kérdezte  Justin selenát
nem esik jó menj Lilivel-mondta majd megpuszilta
oké jössz?-nyújtotta kezét
igen-fogtam meg kezét majd behúzott a tácterembe és elkezdtünk táncolni pörgetett meg minden én meg csak röhögtem :D
jó be vagy rúgva-mondtam neki
egyszer élünk-rántotta meg vállát
ez igaz-mondtam amjd át öleltem jó szorosan magához húzott és alig akart elengedni..:D
Justin megfojtasz-mondtam
bocsi-engedett el
semmi baj-mondtam
elmegyünk úgymond "nyaralni"?-kérdezte
menjünk-mondta



otthon*
én haza jöttem és már készülök aludni mikor zajt hallok....



2013. december 26., csütörtök

baba

sokat gondolkodtam szeretem Justint nagyon de az lesz a legjobb ha elfelejtsük egymást mert ez lesz a legjobb..
lementem és Justint találtam ott egyedül ki egy babát fog..

hát ez a csepség ki?-kérdeztem majd oda mentem
az unoka húgom-próbált mosolyogni de nem ment neki :(
értem-mondtam majd megsimogattam vállát
csak nézte a picit
nem sokára a tiédet is foghatod-mondtam neki
hm-hümügöt
hol van a laptop-kérdeztem
ott-mutatott a laptopra
leültem majd felmentem twittere
megnéztem Justin képét és nemrég twettelt egyet

(ezzel a szöveggel)
elrontottam mindent..de ez az én hibám így hát meg kell szoknom :( <3 csak hogy tudd szeretlek örökké <3
csak hátra hajtottam fejem és   becsuktam szemem
gyorsan rá mentem selena adatlapjára és ő is twettelt

(ezzel a felirattal)
anyuka leszek <3
nem bírtam tovább nézni így kiléptem
segítesz megetetni?-kérdezte Justin
persze-álltam fel majd át vettem a csepséget :3
jól áll a kezedben-mondta Justin
azért még gyakorolnom kel-mondtam mosolyogva
csodálatos anya lesz belőled-simított végig hajamon rá néztem szemében csalódotság tükrödzött
én csak mosolyogtam
szerencsés ember lesz aki elvesz és majd szülsz neki gyereket-mondta majd betemette arcát
Selena is szerencsés-mondtam majd letettem a picit mert elaludt
miért?-kérdezte nevetve
mert te is csodálatos vagy selena gyönyörű és egy szép gyereketek fog születni-simogattam hátát
ha fiam lesz megtanítom hogy ne játszon másnak az érzéseivel és hogy időben cselekedjen-mondta majd elkezdett sírni
shh ne sírj-dőltem rá
ő csak megtörölte szemét
szeretlek-ölelt át majd arcát bele fúrta nyakamba
én is-mondtam
de késő-mondta cinikusan
igen-mondtam
láttam a képet twitteren-mondtam neki
és-durozsolta fülembe
semmi csak láttam-nevettem
meg akarok halni-sírt
elmentek otthonról?-kérdeztem
nem..hozzád karok bújni-mondta majd jobban sírt
most is ölelsz-mondtam
de úgy hogy fekszünk-mondta
akkor gyerünk fel-mondtam majd az ölembe vettem a picit és felvittem majd letettem én pedig be bújtam Justinnal az ágyba
Justin nézett én csak elkezdtem neki simogatni az arcát
hmmm-ez nagyon jó
csak nevettem olyan mint egy kis gyerek :D
álmos vagyok-mondtam
aludj-puszilt meg Justin
nem birok-mondtam rossz volt látni Justint át érzem a helyzetét..sajnos.......
gyönyörű vagy-mondta majd szorosabban ölelt
te meg édes-öleltem vissza
egy olyan negyed óra múlva elaludt majd én is követtem őt




terhes

Mikor felkeltem nem volt mellettem Justin hova mehetett?- gondoltam magamban
gyorsan elmentem tusolni majd felkötöttem hajamat majd felöltöztem
ezt vettem fel*



majd le siettem a konyhába halkan mentem és beszélgetést halottam
szeretlek kicsim nagyon-halottam selena hangját
én is életem végéig-mondta Justin csak bámultam ennyit jelentett volna neki a tegnap este szép megint hülyét csinált belőlem könnybe lábadt a szemem de erős vagyok  így bementem
jó reggelt-köszöntem mint aki jól érzi magát és egy folytában csak mosolyogtam
jó reggelt mitől van ilyen jó kedved-kérdezte Selena
jól telt az estém-mondtam majd rá néztem Justinra aki csak mosolygott
úúúú Erick van a hátérben?-kérdezte kíváncsian
nem egészen más-mondtam majd leltem eléjük Justin egyfolytában  csak nézett
és mit érzel iránta-kérdezte Selli
hogy mit imádom ahogy hozzám ér az érintése a hangja minden szeretem-mondtam
hát tényleg szereted-mondta Selena
igen nagyon-sütöttem le szememet majd mikor felnéztem Justinnak csak az értetlen fejét láttam
csinálunk valamit-csapta össze kezét selena ez annyit tud beszélni :D
csináljunk-mondtuk egyszere Justinnal
mit?-kérdezte
jakuzzi?-kérdeztem
benne vagyok-mondta Justin ravasz mosolyal
oké menjünk-mondtam
majd felsiettem és átöltöztem
azt vettem fel amit Justintól kaptam :D
kész vagyok-mentem be hozzájuk de Justin épp akkor vette  le selenáról a melltartót
hoppá nem akartam zavarni-mondtam majd becsaptam az ajtót
besiettem a szobámba majd beborultam az ágyba és úgy sírtam
Lili-ült le mellém Justin
hadj-mondtam amjd megdobbtam a párnával
shh-simított rá a fenekemre
azt akartátok csinálni?-kérdeztem
nem-mondta
akkor-néztem rá
azt nem lehet mert-mondta majd elcsuklott hangja
mért válaszolj-mondtam szinte már könnyes szemmel
mert terhes-mondta ki
h-h-hogy mi mi-csoda-dadogtam
jól hallotad-mondta majd megfogta arcom
ne ne justin ne most-sírtam
sajnálom-mondta
te mindig azt mondod sajnálod-röhögtem cinikusan
mit mondjak akkor-kérdezte
semmit csak menj el-mutattam az ajtó felé
nem tehetek mást ő az én gyerekem-mondta
értem te csak azt teszed ami helyes-mondtam
csak hogy tud SZERETLEK-mondta szívem ezer darabra tört
csak lényegtelen már-mondtam
tudom-mondta majd kiment
lezuhantam az ágyra és úgy sírtam az élet jól kicseszet velem jobb nem is lehetne úgy döntöttem csinálok képeket és feltöltöm twittere

ezzel a felirattal
légy boldog ;) szívem össze törted de már mindegy :(  hiába mondod az hogy SZERETSZ ha a kételyek ott vannak benned <3
és ezek a kommentek jöttek :D
gyönyörű vagy ne foglalkozz azzal a k*cs*gel
nem éri meg sírni :D amúgy kibaszott gyönyörű vagy <3
és még több ezer ilyen :D
lementem a konyhába innért  pont ott volt Justin és könnyes volt a szeme
hát te,-kapkodta össze vissza fejét
itt lakom-mondtam egyhangúan
kérlek ne haragudj-sírt
Justin ne hadjuk egymást jó?-kérdeztem majd rá néztem ő csak jobban sírt
ő csak felállt és elkapta a kezem és szívére  tette kezemet
érzed eszt miattad van-sírt
nem érdekel születni fog egy gyereked és boldog leszel nekem erre nincs szükségem kaptam el a kezem majd felszaladtam szobámba
Lili-jött be Justin
Justin mit akarsz-förmedtem rá
hallgass meg-kérlelt
nincs miről beszélnünk menj a  barátnődhőz-mondtam majd fel álltam
nincs itt-szipogott
elhiszed hogy nem érdekel-mondtam cinikusan
tudom-mondta majd le sütötte szemét
akkor mire vársz,-kérdeztem
emlékez  a tegnap estére és amit reggel mondtál-mondta majd leült
emlékszem jó volt és az nem aszt jelenti hogy nem szeretlek-mondtam
akkor mit?-kérdezte
azt hogy jobb lesz ha békénhadjuk egymást-mondtam majd ledőltem az ágyra
ő csak sírt sajnálom de  Selena mellet a helye főleg ha terhes én nekem se lenne jó ha a gyerekem apja elhagyna
egy csókot-kérlelt
de csak egyet-mondtam
felpattant majd magához húzott olyan szorosan hogy majd meg fulladtam majd megcsókolt
mikor elváltunk azt mondta hogy szere és kiment sírva én leültem az ágyra és elkezdtem gondolkodni

életem legszebb napja

mikor haza értünk nem volt ott senki csak egy cetlit találtunk miben ez állt
Elmentünk csak holnap után jövünk Selena át ment az anyukájához és ő csak holnap este ér vissza vigyázatok magatokra puszi anya <3 :*
egyedül leszünk-mondtam
nézünk filmet-kérdezte
nézünk-mondtam majd felindultam át öltözni
ezt vettem fel*

hmm csinos-ölelt meg Justin
köszönöm-fordultam vele szembe
megcsókolt mikor elváltunk csak nézett szemembe
hiányzol-mondtam majd megcsókoltam  majd elkezdte puszilgatni nyakamat

Ju-justin ne most-mondtam majd el löktem
jól van de azért még egy puszit adhatok?-kérdezte
igen-mondtam majd megcsókolt

na filmezünk-mondta majd betette a nagy fiúk -tőt
majd mellém feküdt és össze bújtunk
elkérhetem a telód-kérdeztem
persze-nyújtotta felém
megnézem a képeket jó?-néztem rá
jól van-mosolygott
elindítottam hogy folyamatosan adja a képeket

mire s számítottam










e ez én vagyok-lepődtem meg
ki más lenne-nevetett
azt hittem ki törölted-mondtam
de hogy van még vagy ezer kép rólad-puszilt meg
én csak nevettem majd elindítottam




ezen csak nevettem :D

ezen olyan gyönyörű vagy-mondta
csak ezen-mondtam szomorúan
nem de ezen különösen-mondta majd átölelt
szeretlek-súgtam nyakába
én is-mondta  majd  bele puszilt hajamba
hiányzol-mondtam majd megcsókoltam vállát
bírd ki-mondta
és ha nem engem választasz akkor mi lesz?-kérdeztem majd fel ültem
nem akarok erről beszélni inkább éljünk csak a mának-kezdte el puszilgatni nyakamat
hmmmm-hümögdtem
tetszik-kérdezte
nagyon fordítottam helyzetünkön így ő került alulra leszedtem róla a felsőt már én is csak egy melltartóban voltam és gatyába  elkezdte puszilgatni hasát majd hallattam egyre lejeb  leszedtem róla nadrágját majd elkezdtem szívni neki a nyakát
ahh ez kurva jó-nyögte
csak mosolyogtam bele markolt fenekembe mire csak nyögtem egyet átfordult így én voltam alul és leszedte nadrágom puszikkal hintet be  élveztem minden érintését  ki kapcsolta melltartóm majd eldobta
bugyimat is leszedte majd lerúgta magáról az alsónadrágot és belém helyezte férfiasságát
ahh-nyögtem mikor egész mérete bennem volt
majd elkezdett mozogni
ahh én mindjárt-nyögdécseltem
enged el-mondta majd el is mentem utána ő is
ez volt életem legjobb napja-mondtam majd megpusziltam
csak mosolygott majd elaludtunk :D


2013. december 25., szerda

nem bírom sokáig

Reggel nagy fejfájásra ébredtem
mhhhh-morogtam egyet majd felültem olyan másnaposnak éreztem magam nem is csodálom tegnap sokat ittam felkeltem majd megnéztem az időt 10-óra nem is olyan rossz motyogtam magamnak majd elmentem fürödni megengedtem a vizet majd bele ültem  a víz pont jó volt lemerültem benne és hagytam hogy csak ázzak egy negyed óra múlva kiszálltam majd hajamat felöltöztem és felvettem egy laza szettet

nagyon szeretem mert kényelmes és lehet benne mozogni :D
lementem a konyhába már mindenki ott ült kivéve Selenát és Justint
jó reggelt-ültem le az asztalhoz
jó reggelt kicsikém-rakta anya elém a kaját
köszönöm-mondtam majd hozzá kezdtem mikor bekaptam az első falatott akkor jött le Justin egy száll alsó nadrágba és úgy ki volt fulladva mit aki most volt futni tudom mit csináltak mindig akkor szokott ilyen lenni jól ismerem már  
jó reggelt-ült le mellém majd elkezdett falatozni mikor anya letette elé a kaját
csak sóhajtottam majd felálltam és  elmentem a szobámba
betettem a zenét és elkezdtem táncolni :D
http://www.youtube.com/watch?v=RbtPXFlZlHg
üvöltött a zene de nem zavart kellemes volt legalább ki tombolom magam :D

kavartam a csípőm mikor valaki  leszórította csípőm és nekem nyomta ágyékát érzetem férfiasságát
hmm-hümögött fülembe
héjj-fordultam meg és Justin-nal találtam magam szembe
mit csinálsz?-löktem el
ezt te váltod ki belőlem-mutatott lentre
menj ki-mutattam az ajtó felé
oké csak azt akarom kérdezni nem jössz e el velünk sétálni?-kérdezte
mindjárt csak átöltözök mondtam
ígyis jó leszel-mondta majd kacsintott
de kint hideg van-bigyesztettem le ajkaim
akkor megvárlak-ült le
nem fogok előtedd   átöltözni-mondtam
láttalak már szóval nem mindegy?-kérdezte
de-mondtam majd bekulcsoltam az ajtót mert ha valaki be jön elég félre érthető lenne
levettem a felsőm majd a nadrágot majd oda álltam  a gardrób elé
fehérneműt nem akarsz cserélni?-kérdezte Justin
ne is állmogyj-mondtam majd rá néztem de már nem ült hanem feküdt és jól végig mért ezért gyorsan felöltöztem majd lementem ő pedig követett
mehetünk-mondtam Selenának
ja én nem megyek csak te mész Justin-nal-mondta majd megölelt
ja oké-mondtam majd elindultam a kocsihoz
beszálltunk majd elindultunk
épp piros volt így megkérdeztem Justint hogy mért  nem mondta hogy csak ketten jövünk ?
mert akkor nem jöttél volna el-mondta majd rám nézett
és ezt honnan tudod-húztam fel az egyik szemöldököm
mert ismerlek-mondta 
aha én is téged  utaltam a reggelre 
nem értelek-nézett rám hülyén 
tudom hogy azt csináltátok-mondtam
hisz a  barátnőm-mondta
tudom nem vagyok hülye-mondtam 
talán féltékeny vagy-húzta a száját ravasz mosolyra 
te hülye vagy? nem én is tudok ha akarok-mondtam 
mióta külön mentünk voltál valakivel?-kérdezte
ez milyen kérdés-nevettem 
ilyen na?-nyagatot 
nem tudom hogy mit  mondjak hazudjak vagy ne?
nem-az igazságott mondtam hisz nincs ebbe semmi 
értem-mosolygott 
nem tudom mit érdekli hogy voltam e már mással ez hülye elmentek neki otthonról

parkban*
leültük egy padra majd elkezdtük inni  a forrócsokit :D nyami nyami
tejszínhabos lett a képed-röhögtem rajta mert bajsza lett :D
hol?-kérdezte
itt- húztam le a szájáról a habot
most már jó?-kérdezte
igen-mosolyogtam
sokat gondolkodtam mi van velünk egy olyan kapcsolatban élek hogy se veled se nélküled és ezt már nem bírom sokáig :(
Lili figyelsz.bökött meg Justin
bocs elgondolkodtam.ráztam meg fejem
és min?-kérdezte
hát már nem bírom Justin ezt sokáig-mondtam
mit?-értetlenkedett
azt hogy megcsókolsz meg minden közeletsz felém meg minden és nem tudod eldönteni hogy ki kel én vagy selena?-mondtam
nehéz eldönteni mert mind a kettőtöket szeretem de ne agódj dönteni fogok de nem akarlake gyikőtöket se megbántani-mondtam majd magához húzott és adott egy puszit
tudom hogy nehéz-öleltem át
na gyere menjünk haza-mondta majd elindutunk....


2013. december 24., kedd

eper

Mi legyen velünk?-kérdezte
nem tudom-furdúltam meg majd elkezdtem gondolkodni szeretem de ez már nem működne ha megint össze jönnénk nem lenne olyan mint rég
döns-szólalt meg hangosan
az lesz a legjobb ha békén hadjuk egymást-fordultam vele szembe
szóval neked ennyit érek ugye?-csattant fel
mi hogy nekem te hagytál ott nem én téged-kiabáltam
tudod mit leszarlak boldog leszek Selenávl-mondta majd elviharzott
nincs erőm sírni megjártam már a poklot még egyszer nem fogom az biztos-gondoltam magamban majd haza indultam mivel szenteste van

Otthon*
megjöttem kiáltottam majd felmentem szobámba átöltözni meg fürödtem gyorsan majd rendbe tettem magam hajamat felkötöttem majd felöltöztem
erre a választásra jutottam*


tökéletes lesz itthonra
lementem és már mindenki az asztalnál ült meg se vártak volna
oh kicsim te itthon?-kérdezte anya majd megölelt
hol máshol lennék-kérdeztem
Justin azt mondta nem biztos hogy haza jössz-mondta majd adott még egy puszit is ennek mi baja?
aha-bólogadtam majd egy gyilkos pillantás vettetem Justinra ki csak lesütötte szemét
együnk-mondta anya majd össze csapta tenyerét és oda húzott az asztalhoz én Selena mellet ültem mellette pedig Justin
Én ezt ettem*


ízlik kicsim-kérdezte anya
igen nagyon finom-mondtam pedig semmi kedvem nem volt enni és jó pofizni most csak egy jó fürdőre vágytam
elmegyünk majd dzakudzizni?-bökött oldalba  Sell
igen persze-mondtam
oké megyünk most?-kédezte
igen csak felmegyek  bikiniért-mondtam majd elindultam
ebből jó hogy benti kád van és bármikor tutsz lazulni :3

ezt választottam ezt még Justintól kaptam
mikor leértem Pont akkor jöttek meg ők is

Mikor Justin meglátott majd ki eset a szeme szó szerint
na gyerünk-mentem oda
nyomás szaladt előre Selena
jó fürdőruhád -csapot a fenekemre Justin
te hülye vagy?-háborodtam fel
mi van hozzád se lehet nyúlni?-kérdezte
fogdost a barátnődet-mondtam majd bemutattam  neki
előre siettem ezért éreztem Justin tekintetét hátcsómon
gyere már Justin-kiabált neki Justin mikor már éni s beültem
jövök-szált be
olyan jó kellemes-szólaltam meg majd elterültem és a lábam rá tettem Justinéra mert csak úgy fértem el és véletlenül megnyomtam neki a micsodáját xd és megrezent
bocsi-tátogtam ő csak kacsintott
 

igaz milyen jó Justin?-kérdezte tőle Selena
igen nagyon jó-merült el ő is
Ericel találkoztál?-kérdeztem Selenát
nem mért?-kérdezte
beszélnem kell vele-mondtam amjd rá néztem Justinra de ő csak egy olyan fejet vágot hogy vajon miről?
úúúúú izik a levegő-tapsolt Sell
haha-nevettem
mindjárt jövök elmegyek pezsgőért-szált ki Selena
ok kicsim hozz epret is-mondta majd adott  neki egy puszit
Justin mellém ült majd rá tette kezét combomra majd közelebb jött



becsuktam szemem de ő csak nevettet majd mikor kinyitottam szemem orunk össze ért


Vettem neked valamit-súgta
hagyál már nem érdekelsz-mondtam majd elöktem
ó igazán okés-mondta majd vissza ült a helyére
megjöttem-mondta Sell majd letette a pezsgőt és az epret és a csokit
hmm eper-kóstoltam meg egyet imádom az epret Justinnal mindig ezt ettük áhh értem már mért hozatott a kis rafinált hogy bosszancson hogy etetti vele Sellt mert mindig így kéynesztettet engem is
nagyon sok pezsgőt megittunk sokkal jobb volt a hangulat

2013. december 23., hétfő

szeret még

És elkezdtünk beszélgetni.......
emlékszel mikor elmentünk piknikezni és beestem a tóba-röhögtem
hogy is felejthetném el mikor én húztalak ki-símította meg arcom
mert mély volt-tartottam vissza röhögésem és a legkomolyabb lenni
ugyan már-legyintet
megcsókolhatlak?-kérdeztem félénken
nem válaszolt csak megcsókolt ez nem olyan volt mint a múltkori ebbe volt érzelem 5 perc múlva elváltunk
szereted Ericet?-kérdezte
jó fej meg helyes de hiányzik a szeretet az én részemről sajnálom őt-mondtam majd magunkra húztam a takarót hogy a fejünk se legyen ki
héj megfuladok-röhögöt és eljátszotta mint aki fulladozik
te hülye-ütötem gyengén fejbe
áuu-nyavalygott
jaj bocsi nem hittem hogy fájni fog-néztem rá kiskutya szemekkel
igen-mondta majd felhúzta szemöldökét és elkezdett csikizni
ne justin kiabáltam
kérj bocsánatot-mondta szigorúan
bocsánat-mondtam majd abba hagyta
szeretsz még?-kérdezte
igen-mondtam
hmm-hmm ögöt
tudom már hiába másé vagy csak egyet nem értek-gondolkodtam
és mi lenne az az 1?-kérdezte
megcsókolsz ez mért van?-kérdeztem
mert-vakarta meg tarkóját
nekem elmondhatod hisz tudod-mondtam majd megöleltem
mert még érzek irántad szeretet-súgta bele fülembe majd megpuszilt
hogy hogy mi-kereketek ki szemeim uram isten szeret még ilyen nincs most vissza szerezhetem <3
áhh értem-bólogattam majd megcsókoltam
mikor elváltunk feltett egy kérdést...

Bocsi hogy ilyen rövid lett de fáj a derekam :( ezért itt van pár kép a hősünkről <3






ez olyan édes de nem mintha a többi nem lenne az de ez egyszerűen ahww *.*





2013. december 22., vasárnap

miért

Ma van a négyes randink Eric nagyon rendes és ahww kezd megtetszeni
gyorsan elmentem letusolni hajat fogat mostam  majd mikor végeztem megszárítottam majd bekentem magam epres tusfürdővel hmm imádom az epret :D :3

gyorsan megcsináltam hajam sminkem
hajam*


smink*


ruha*


Cipő*

majd ezt a cipőt vettem fel mert a ruha is rózsaszín
át mentem Selenához és egyszerűen gyönyörű volt

Gyönyörű vagy-mondtam neki majd megöleltem
te beszélsz-hűledezet ő is
mehetünk kérdeztem?-igen
a fiúk már lent várnak úgyhogy nyomás
lementünk Eric nagyon elegáns volt de Justin  is
gyönyörű vagy-ölelt meg Eric
mehetünk-kérdezte Justin majd jól végig mért
igen-mondtam majd elindultam a magassarkúm csak úgy kopogott selenáéval együtt beszáltunk a kocsiba Elől Justinék hátul mi
olyan gyönyörű vagy-jött közelebb Eric majd megcsókolt  csókja édes volt mint a méz de valami  hiányzott és nem tudom hogy mi
köhm köhm-köhögött Juss na mi van féltékeny vagy mi?

Buliban*
Figyeljetek mi Ericel haza megyünk jó nemsokára jövünk.mondta selena
mért mentek-kérdeztem
otthon hagytam valamit egyedül meg nem akarok menni de Justin meg olyan jól érzi magát-mondta
ja okés siessetek-adtam Ericnek egy puszit
oda mentem Justinhoz majd elkapta karom és elkezdet táncolni de pont akkor váltott át egy lassú zenére
http://www.youtube.com/watch?v=Ra-Om7UMSJc
szabad egy táncra?-kérdezte
igen te majom-röhögtem rajta egy sort majd magához húzott fejemet vállára hajtottam majd elkezdtünk lassúzni illata kellemes volt olyan Justinos    eltudtam volna aludni olyan nyugalomban éreztem magam
gyönyörű vagy-súgta fülembe
igen?-kérdeztem
igen-emelte fel állam
mit csinálsz-kérdeztem
nem tudom-majd megcsókolt
menjünk el-mondtam majd elhúztam
elmentünk ilyen faházikóhoz és letámadt szó szerint letepert
Justin-lihegtem
igen kérdezte majd megállt
miért csinálod ezt velem?-kérdeztem majd megcsókoltam


nem tudom-válaszolta csókunkba majd lefektetett
Justin most ne inkább gyere és búj ide-paskoltam meg mellettem lévő helyet befekütt mellém majd elkeztünk beszélgetni...

Új fiú

És bele kezedet...ez azért kellet hogy bebizonyosodjak az érzéseimről és..
mondd már-sürgettem
nem szeretlek úgy  mint régen szeretlek de nem tiszta szívből Selenát szeretem-mondta
mi ugye csak viccelsz-keltem fel
nem-jelentette ki de mit kimondta kezem lendült és arcán csapódott  elég nagyot  ütöttem és  ott marat a kezem lenyomata
húzzál kifele-sírtam
megkellet róla bizonyosodnom hogy szeretlek e még-mondta majd elkezdett öltözni
ezzel tudod milyen fájdalmat okoztál nekem?-kérdeztem majd  letöröltem könnyeimet
elhiszem de muszáj volt-jelentette ki majd elment
nem hiszem el-kiáltottam majd utat engedtem könnyeimnek

ezer darabra törte össze a szívem mért? azthittem minden olyan lesz   mint régen de nagyot kellett csalódnom és olyanba akire aszthittem soha nem fogok.....sokat gondolkodtam össze kell szednem magam  találok mást és kész kinek kell már ő nekem biztos nem
gyorsan lefürödtem majd csináltam pár képet*

Majd mindetfeltöltöttem instadgramra és vagy +20000 lájkolták az összeset itt a többi


majd felöltöztem egy melegebb szetbe és elmentem sétálni

útközben*
sokat gondolkodtam és örülnöm kellene nem sírnom ehet csalódtam de nézzük a jó oldalát egy gyönyörű 3-év köt hozza és ennyi fel a fejjel anyának igaza volt lesz majd más :D ;)
sétálgattam és közbe a forrócsokimat szorongattam és arra döntésre jutottam hogy Selenával kedvesebb leszek hisz nem ő tehet róla ha ő nincs akkor megteszi mással szóval rendes leszek hozzá így haza siettem és miközben mentem haza fele észre vettem hogy a pasik agyon megnéztek talán tényleg lesz sokkal jobb igen lesz Lili felfejel már nem is érdekel Juss már a multé csak edigg nem jöttem rá hogy milyen mocsok
olyan hamar haza értem hogy az csak na
sziasztok megjöttem-ültem le nagy mosolyal az arcomon
szia-köszönt Sell
figyelj selena ne haragudj ha olyan makacs voltam veled megtutsz bocsátani-néztem rá kiskutya szemekkel
persze-mondta majd odda jött és megölelt Justin ezt lefagyva nézte
elmegyünk sétálni?-kérdeztem
aha-ment bele

elmentünk sétálni Justin is jött de nem érdekel nem is figyelek rá épp egy padra ültünk le mikor Selena megbökte oldalam és egy helyes fiú felé mutatott

nagyon helyes:D
menj odda egyfolytába téged néz-lökött meg Selena
oda mentem
vagy egy fél órát beszéltünk amjd telószámot cseréltünk és este megyünk bulizni és megyünk közös randira is :D már allig várom :D........